Eseménynaptár
2024. április
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
1
2
3
4
5
6
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
27
28

Összes esemény ›

Aktuális információk
Összes hír ›
Főoldal   »   Hagyomány / Rendezvény   »   Színjátszás   »   Színjátszósaink fellépései

"Svábsors" a színpadon

2017. február 21. kedd 13:04

Ez a tanév nagy feladat elé állította iskolánk színjátszó csoportját, a Kulturális Offenzívát: a malenkij robot témáját dolgoztuk fel egy színpadi előadás keretei között.
Alapul az a több, mint 30 interjú szolgált, amely diákjaink és két tanárunk közreműködésével készült malenkij robot – túlélőkkel és a magyarországi németek kényszerkitelepítésében közvetlenül érintettekkel.
A drámacsoport munkája 2016. augusztus 30-án egy egész napos tréninggel indult. Foglalkoztunk az eseményekhez kapcsolódó történelmi háttérrel, a történelemnek az egyéni sorsokra gyakorolt hatásával, ezeknek a sorsoknak az egyelőre rögtönzésen alapuló ábrázolásával, a résztvevő gyerekek egyéni – családi érintettségével. Megpróbáltuk a történetek kapcsán felszínre hozott érzéseket megjeleníteni.
Ezen a napon állapodtunk meg abban is, hogy témánkat egyetlen család sorsán keresztül mutatjuk majd be. A család tehát fiktív, de a történetek, amelyeket ennek a családnak a tagjai mesélnek el, mind-mind valósak.
Bár 2016 novemberében még nem volt teljesen készen az előadás, egy-egy részletét már be tudtuk mutatni Óbuda-Békásmegyer Német Nemzetiségi Önkormányzatának rendezvényén november 5-én és iskolánk ún. Bündel-Napján november 18-án.
2017. január 3-án újabb egész napos tréning következett, amit a 16 órakor iskolánk tornatermében tartott ősbemutatóval zártunk.
Az ősbemutatót eddig négy fellépés követte: 2017. február 1-én Taksonyban, február 13-án Soroksáron, február 15-én Szigetszentmártonban és február 16-án Újhartyánban álltunk színpadra.
Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a közönség soraiban voltak olyanok, akik valamilyen módon személyesen kapcsolódnak az általunk bemutatott történetekkel, akik felismerték a fiktív család tagjaiban saját rokonaikat, ismerőseiket, esetleg saját magukat. Az idősebbek részéről könnyek, a fiatalabbak részéről pedig fontos kérdések, észrevételek kísérték eddigi előadásainkat.
És még nem vagyunk a végén, még vár ránk néhány fellépés…
Itt szeretnék köszönetet mondani iskolánk egykori tanítványának, Szlovicsák Benedeknek, aki kifejezetten a színdarabhoz dolgozta át a „Muss i denn…” kezdetű dalt és Kaszás Biankának, aki iskolánk gyakornokaként lelkesen segített a tréningen és a próbákon.
Örkényi Fanni
a színjátszó csoport vezetője
 
A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt 
GUL-15/C pályázat támogatásával került megvalósításra.
Támogatásukat köszönjük!

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

Színjátszó csoportunk kitelepítés emlékműsoron szerepelt Békásmegyeren

2016. november 08. kedd 13:33

2016. november 5-én a színjátszó csoport néhány tagja két további fellépővel kiegészülve az Óbuda-Békásmegyer Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Braunhaxler Egyesület meghívására a magyarországi németek kitelepítésének 70. évfordulójára szervezett emlékműsorban lépett fel.
A rendezvényen jelen volt és köszöntőt mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter valamint Óbuda-Békásmegyer alpolgármester asszonya, Kelemen Viktória.
A színjátszó csoport az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázatra készülő új színdarabból adott elő két részletet, melynek keretét a Muss i denn… kezdetű német katonadal és ennek feldolgozása adta. A dal feldolgozása Szlovicsák Benedek tavaly végzett tanulónk munkája.
Az előadás résztvevői: Balog Nóra (monológ), Egervári Gréta (ének), Ördög Luca (monológ) valamint Nagy Gizella (ének) és Szlovicsák Benedek (gitár, ének).

A műsort betanította: Örkényi Fanni tanárnő, a színjátszócsoport vezetője, aki ezúton is szeretne köszönetet mondani a résztvevőknek színvonalas munkájukért, Óbuda-Békásmegyer Német Nemzetiségi Önkormányzatának és a Braunhaxler Egyesületnek pedig a meghívásért.

A linkre kattintva további információk érhetők el a rendezvényről.
 http://obuda.hu/hirek/lezarult-a-nemetorszagba-kitelepitett-civil-aldozatok-emlekeve/
https://www.facebook.com/478216408862972/photos/gm.649134265273264/1413126362038634/?type=3&theater

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

  
  
© 2020 Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium / Minden Jog Fenntartva