Eseménynaptár
2024. október
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Összes esemény ›

Aktuális információk
Összes hír ›
Főoldal   »   Eredményeink   »   Versenyek   »   Fizika

Német nyelvű fizikaverseny 2024

2024. április 18. csütörtök 10:43

Iskolánk – immár szokásosan – idén is részt vett a DePhyMa által szervezett német nyelvű fizikaversenyen. Minden iskola három háromfős csapatot nevezett: az 1-3. évfolyamokon egyet-egyet.
Az iskolai fordulót követően a csapatok a fizikatanárok (Tápai Ildikó, Szabó Anikó, Charlotte Kappler) vezetésével készültek.
A verseny egy írásbeli, feladatmegoldó részből és egy kísérleti részből állt, amit a csapat együtt végzett el.
A verseny után pizza következett, majd látogatások ELTE laboratóriumaiban.
A 2. évfolyam csapata megnyerte a versenyt saját évfolyamán. A csapat legjobbja, Radnai András a ZfA díjaként egy egyhetes nyelvi táborozást is kapott.
Mindkét másik csapatunk negyedik helyezett lett az évfolyamán.
Az iskolák összesített versenyében a második helyet hoztuk el.
Büszkék vagyunk diákjainkra:
Boda Szilvána 9.A
Bokor Lóránt 9.B
Kósa Péter 9.B
Hegyes Soma 10.A
Huszák Edina 10.B
Radnai András 10.B
Kelecsényi Gergely 11.A
Kutas Enikő 11.B
Spielmann Patrik 11.A
Madár Attila 11.A

 

 

Német nyelvű fizikaverseny 2023 – a DNG az 5. helyen az iskolák közötti versenyben

2023. április 17. hétfő 13:42

2023. március 31-én ismét megrendezték a magyarországi középiskolák német nyelvű fizika csapatversenyét.
Az iskolák három évfolyamról – 9., 10., 11. – nevezhettek háromfős csapatokat. Az országos döntőbe évfolyamonként 6 csapatnyi tanuló került be, akik egy „fizikás“ napot töltöttek el az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
A tájékoztatót követően került sor az írásbelire, melyet minden tanuló egyénileg oldott meg. Ezt követték a mérőkísérletek, melyeket a tanulók háromfős csapatokban végeztek el. Az elmaradhatatlan pizzázás után a versenyzők meglátogatták az ELTE planetáriumát és néhány laboratóriumát.
A DNG versenyzőiből álló háromfős csapatok a 4., 5. és 6. helyen végeztek, így a DNG az iskolák közötti versenyben 5. lett.
Ezúton is gratulálunk iskolánk csapatának – Juhász Dávid, Huszák Edina, Szucsányi Réka, Kutas Enikő, Murányi Ádám, Madár Attila, Káté Noémi, Király András, Pál Attila -, és köszönjük a szervezést, felkészítést és közreműködést Krizsán-Poros Marcella tanárnőnek és Molnár András tanár úrnak.

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

Német nyelvű fizikaverseny 2022 – a DNG a 4. helyen az iskolák közötti versenyben

2022. március 21. hétfő 12:42

2022. március 18-án ismét megrendezték a magyarországi középiskolák német nyelvű fizika csapatversenyét.

Az iskolák három évfolyamról – 9., 10., 11. – nevezhettek háromfős csapatokat. Az országos döntőbe évfolyamonként 7 csapatnyi tanuló került be, akik egy szép „fizikás“ napot töltöttek el az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A tájékoztatót követően került sor az írásbelire, melyet minden tanuló egyénileg oldott meg. Ezt követték a mérőkísérletek, melyeket a tanulók háromfős csapatokban végeztek el. Az elmaradhatatlan pizzázás után a versenyzők a kvantumszámítógépekről hallgathattak meg egy előadást.

A DNG versenyzőiből álló háromfős csapatok minden évfolyamon a 4. helyen végeztek, így a DNG az iskolák közötti versenyben 4. lett.

Ezúton is gratulálunk iskolánk csapatának - Bokros Bettina, Koleszár Fanni, Madár Attila, Falticska-Koráb Gréta, Pál Csaba, Szabó Lilla, Haraszti Nimród, Hornyák Máté, Medgyaszai Ágoston -, és köszönjük a felkészítést Molnár András tanár úrnak.

 

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

A DNG-s diák a Kárpát-medence legjobbja!

2019. április 05. péntek 19:37

Stiga Viktória, iskolánk 12.BD osztályos tanulója, megnyerte február végén a TUDOK Műszaki- és reáltudományi Tematikus Konferencia fizika, matematika, csillagászat szekcióját. Győzelmével kivívta a részvétel jogát a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciájára. „Tényleg állandó sebességgel folyik-e a homokóra?” című kutatása, melyet az ELTE TTK-n és a WIGNER Fizikai Kutatóközpontban végzett, elnyerte a verseny abszolút első díját. Munkájának célja, a klasszikus homokóra modell, és az ezt befolyásoló tényezők elméleti és kísérleti vizsgálata, melyben újdonságként a hidrogélek vizsgálata is hangsúlyt kapott.

Vikinek és felkészítő tanárának, dr. Hömöstrei Mihály tanár úrnak nagy szeretettel gratulálunk az újabb sikerhez!

DNG-s diák a malájziai Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján

2019. február 11. hétfő 12:42

Iskolánk 12. BD osztályos tanulója, Stiga Viktória idén is bemutathatja - fizika szakterületen végzett - kutatási eredményeit az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján (International Conference of Young Scientists’ = ICYS). A „Tényleg állandó sebességgel folyik-e a homokóra?” című komplex alakú granulált anyagok áramlását vizsgáló kutatásával bejutott az 5 fős magyar csapatba, hogy hazánkat képviselje a Malajziában, Kuala Lumpurban 2019. április 19-25. tartott nemzetközi döntőben

A magyar delegáció további fizika indulói Penc Patrik (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest) és Gyulai Márton (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc). Környezettudományi szekcióban Szabó Boglárka (Kisvárdai Bessenyei Gyögy Gimnázium és Kollégium, Kisvárda) és Szászi József (Kisvárdai Bessenyei Gyögy Gimnázium és Kollégium, Kisvárda).

Nagyon nagy gratuláció Vikinek, és természetesen a magyar csapat többi tagjának és felkészítő tanáraiknak is!

 

 

 

Német nyelvű fizikaverseny 2019 – ismét a DNG csapatáé a kupa

2019. február 04. hétfő 07:38

2019. február 1-án 15. alkalommal rendezték meg a magyarországi középiskolák német nyelvű fizikaversenyét, idén először csapatverseny formájában.
Az iskolák három évfolyamról – 9., 10., 11. – nevezhettek háromfős csapatokat. Az országos döntőbe évfolyamonként 6 csapatnyi tanuló került be, akik egy szép „fizikás“ napot töltöttek el az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
A tájékoztatót követően került sor az írásbelire, melyet minden tanuló egyénileg oldott meg. Ezt követték a mérőkísérletek, melyeket a tanulók háromfős csapatokban végeztek el. Az elmaradhatatlan pizzázás után a versenyzők meglátogatták a demonstrációs és az áramlástani laboratóriumot.
A DNG csapata kiváló teljesítményt nyújtott: a 9. és a 11. évfolyam háromfős csapatai kategóriájukban elsők lettek. Ennek, és a 10. évfolyamos csapat jó eredményének köszönhetően az iskolák közötti versenyben idén is a DNG érte el az 1. helyezést, így ismét miénk a kupa.
Szeretettel gratulálunk iskolánk csapatának - Dobó István, Fakan Péter, Kiss Máté, Kardos Lívia, Koósa Tamás, Petri Gyula, Bencsik Botond, Märcz Bertold, Váradi Kevin - és felkészítő tanáraiknak, Molnár Andrásnak és Varsányi Évának, és köszönjük a szervezést Hömöstrei Mihály tanár úrnak.

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

Újabb DNG-s siker fizikából (2018)!

2018. június 20. szerda 06:35

AZ OKSE2F (Oguzhan Ozkaya Education Karademir Science Energy Engineering Fair) törökországi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen magyar középiskolás diákok vettek részt Nyíregyházáról, Kisvárdáról és iskolánk képviseletében Budapestről. A mintegy 20 ország 90 versenyzője 6 kategóriában (fizika, kémia, biológia, energetika és mérnöktudományok, számítástechnika és matematika, robotika) mutathatta meg munkája eredményét.

A magyar csapat egyedüli fizika indulójaként Stiga Viktória kategóriájában abszolút harmadik helyezést ért el. A magyar csapat további tagjai Bence Tóth első, Aliz Karászi második, Zsigó Miklós pedig negyedik helyezést értek el!

Szeretettel gratulálunk Vikinek és az egész magyar csapatnak!

 

Újabb DNG-s siker az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján (Belgrád 2018)

2018. május 07. hétfő 11:47

Tíz éremmel tértek haza Belgrádból a magyar diákok a 2018. április 19-25. között megrendezett 25. jubileumi International Conference of Young Scientists, ICYS (Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája) tanulmányi versenyről.

A matematikából, fizikából, informatikából, környezet- és élettudományokból meghirdetett, angol nyelven folyó versenyen, a 7 szekcióban 29 országból jött középiskolás diákok előadásában 192 prezentáció hangzott el. A diákok teljesítményét nemzetközi zsűri minősítette, s éremmel és oklevéllel jutalmazták őket.

Nagy büszkeség számunkra, hogy Stiga Viktória, iskolánk 11.BD osztályos tanulója nemcsak részt vett, hanem kitűnő eredménnyel szerepelt a versenyen.

Az ICYS2018 rendezvényén résztvevő magyar csapat eredménye:

Fizika szekció:

Stiga Viktória III. díj, bronzérem, I. díj a poszter-szekcióban (Budapest, Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, 11.o.)
Nagy Dániel III. díj, bronzérem (Budapest, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, 12. o.)

Környezettudomány szekció:
Csigi Gergely II. díj, ezüstérem (Gödöllő, Premontrei Szent Norbert Gimnázium, 12. o.)
Kallászi Aliz II. díj, ezüstérem(Kisvárda, Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, 11. o.)
Rappay Bense III. díj, bronzérem (Szekszárd, I. Béla Gimnázium Kollégium és Általános Iskola, 12. o.)

Szeretettel gratulálunk a magyar csapatnak, és különösen Vikinek (a képen jobbról a második), valamint felkészítő tanárának, Hömöstrei Mihály tanár úrnak!

 

DNG-s diák az ausztriai fizikaversenyen ezüstérmet szerzett magyar csapatban

2018. április 09. hétfő 13:55

Idén harmadik alkalommal képviseltette magát Magyarország az Ifjú Fizikusok Osztrák Versenyén (Austrian Young Physicists’ Tournament, AYPT) az ausztriai Leoben-ben. A tornán 8 ország 16 csapata versenyzett. A magyar csapat a háromfordulós versenyt követően a legmagasabb pontszámmal jutott a döntőbe. A döntőben nagyon jó versenyzéssel a 2. helyet szerezte meg.

A háromfős magyar csapat tagja volt Kovács Levente is, iskolánk 10.BD osztályos tanulója. (Két csapattársa: Szakály Marcell – a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákja, illetve Kadlecsik Ádám – a Tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium diákja.)

A felkészülés során a versenyzők önálló kutatómunkát folytattak 3 nyíltvégű probléma kapcsán, melyet az ifjú fizikuson nemzetközi versenyének feladatai közül kellett kiválasztani. A magyar csapat a “Hérón szökőkútja”, a “mozgó gyűrűk” és a “sugárzó lámpás” című problémákat adta elő.

Leventének (a  képen jobbra), a magyar csapatnak, valamint felkészítő tanáraiknak szeretettel gratulálunk!

 

2. helyezést értek el a DNG-s workshopok a 61. Fizikatanári Ankéton

2018. március 19. hétfő 12:02

2018-ban március 14-17. között Szegeden rendezték a magyar fizikatanárok legnagyobb konferenciáját, a Fizikatanári Ankétot.
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által szervezett sok-sok program közül az egyik workshop a DNG-s mechatronika szakkör eredményeinek bemutatásáról szólt. A bemutatót DNG-s diákok (képen: Gálóczy Balázs, Pintér Krisztina, Agócs Norbert, Sziklai Brigitta) tartották az ELTE fizikatanár szakos hallgatójával, Pesthy Sándorral közösen. A workshop keretein belül a DNG-s diákok kb. 30 tanárnak segítettek elsajátítani a Pesthy Sándor és Hömöstrei Mihály tanár úr szakkörén tanított mechatronikai alapokat.
A mechatronika workshoppal egy időben Hömöstrei tanár úr (a képen jobbra) az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén (IYPT) elért DNG-s sikerek kapcsán mutatott be érdekes kísérleteket az érdeklődő fizikatanár kollégáknak.
Mindkét workshop 2. helyezést ért el a rendezvényen! Köszönjük diákjaink és Hömöstrei tanár úr részvételét és munkáját, szeretettel gratulálunk a nagyszerű eredményhez!
 

 

  
  
© 2020 Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium / Minden Jog Fenntartva