Látogatás a Holokauszt emlékközpontban
2023.02.10-én, pénteken lehetősége nyílt osztályunk tanulóinak arra, hogy Polgárné Kovács Boglárka tanárnő, Bodonyi Attila tanár úr és Galambos Róbert tanár úr vezetésével ellátogasson a Budapest szívében, a Corvin-negyed közelében található Holokauszt emlékhelyre, történelmi tanulmányaink kiegészítéseként. Megemlékeztünk a második világháború borzalmai következtében elhunyt ártatlan áldozatokról.
A múzeumlátogatás egy látványos, nyolc méter magas fal megtekintésével indult a létesítmény udvarában, melyre a Holokauszt alatt 600 000 megölt magyar zsidó csupán töredékének, 180 000 embernek a neve került fel. Ennek oka az, hogy ennyi év után is csak ezen emberek személyazonosságának a felkutatása volt sikeres. A fal tövében az áldozatok családtagjai zsidó szokás szerint kövekkel, de akár virágokkal, illetve mécsesekkel emlékezhetnek meg szeretteikről.
A látogatás következő állomása a felújított, modern, interaktív kiállítás volt. Képek, videók, hanganyagok, személyes tárgyak segítették a téma ábrázolását, illetve feldolgozását: antiszemita propagandaplakátok, zsidóellenes hirdetmények, magyarországi zsidók személyes tárgyai, archív felvételek és fényképek Auschwitzból, felvételek a zsidó kulturális életről (pl: zsidó esküvő), illetve dokumentumfilmek is. A kiállítás akkora hatással volt mindenkire és annyira elgondolkodtató volt, hogy fényképeket sem csináltunk közben. A kiállítás egy vallási szempontból már nem működő, gyönyörű zsinagógával zárult.
A vezetés után egy társasjátékot játszottunk az emlékközpont egyik konferenciatermében, mely a zsidó kultúrához kapcsolódott, illetve a történelmi kérdések mellett, olyan ma aktuális témákat is feldolgozott, mint például a nők egyenjogúsága, az idősebb állampolgárok megbecsülése, a fogyatékossággal élők helyzete.
Összeségében rendkívül informatív és elgondolkodtató volt a program, ajánljuk mindenkinek, hogy látogasson el az emlékközpontba, amennyiben lehetősége nyílik rá. Jó lenne, ha tanulnánk a megtörtént borzalmas eseményekből, hogy többet ne ismétlődhessenek meg.
Péhl Tamás, 12.B
Képgaléria
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...