Második hely a német népdaléneklési versenyen 2025
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata március 28-án rendezte meg az első magyarországi német énekverseny döntőjét az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Budapesti Campus-án. A döntőben összesen 8 duó és 19 kórus szerepelt, akik 24 különböző iskolát képviseltek az eseményen. A versenyen olyan diákok vettek részt, akik német nemzetiségi oktatási intézményben tanulnak, vagy otthonról hozott hagyományként ápolják a magyarországi német népdaléneklést.
Iskolánk lelkes énekesei is megmérettették magukat, az erre a versenyre külön megalakult “Rosmarinen” együttessel. Kórusunk egy hagyományos soroksári dalokból álló népdalcsokorral készült, melyben komolyabb hangvételű, illetve lendületesebb, fiatalos dalok szerepeltek. Kategóriánkban az ország különböző pontjairól érkező kisegyütteseket hallhattunk, minden kórus magas színvonalú produkciót mutatott be. Kórusunk a kiemelkedő második helyet érte el, melyre nagyon büszkék lehetünk!
Hálásan köszönjük Győrfi Zsuzsanna tanárnőnek áldozatos munkáját, a dalcsokor megalkotását, illetve a versenyre való felkészítést! Köszönet illeti még Hidvégi Zoltánt, aki harmonikán kísért minket.
DNG-s diák fotója nyerte a 2024-es Blickpunkt fotópályázatot
DNG-s sikerözön a 2023/2024-es Nemzetiségi Rajzpályázaton
A 2023/2024-es tanévben hatodik alkalommal meghirdetett Országos nemzetiségi rajzversenyen fantasztikusan szerepeltek diákjaink. Kovács Júlia (Fonódások című művével) 1. helyezést, Boda Szilvána (A régi hajó című művével) 2. helyezést, Kétszery Boglárka (Születéstől című művével) 3. helyezést ért el, Knapp Nikolett pedig Különdíjban részesült.
Fantasztikus teljesítmény, szeretettel gratulálunk a lányoknak és felkészítő tanáruknak, Dr. Szőkéné Hencz Eleonóra tanárnőnek!
A képre kattintva olvashtaó a Barátság folyóirat idevágó cikke.
Az alábbi képre kattintva pedig megtekinthetők a pályaművek, melyek egy ideig iskolánk mini-kiállító felületein is megtekinthetők voltak...
DNG-s diákok a 2022-es Blickpunkt fotópályázat győztes képén
2022 wurde bereits das 11. Mal der ungarndeutsche Fotowettbewerb "Blickpunkt" veranstaltet. Auf dem Siegerfoto von Gábor Tóth mit dem Titel "Heiliger auf dem Wasser" sind zwei DNG-Schüler zu sehen, Balázs Gyöngyösi und Martin Mannheim, wie sie die Statue von dem heiligen Johannes von Nepomuk in einem Boot durch die kleine Donau fahren.
Der heilige Johannes von Nepomuk ist der Schutzpatron der Flüsse, Brücken, Schiffer, Wasserfahrer und Fischer, aber auch von Harast/Dunaharaszti. An seinem Festtag werden kleine Laternen ins Wasser zum Schwimmen gelassen und die Statue des Heiligen wird in einem Boot auf der Donau hinausgefahren. Das Bild entstand am 22. Mai 2022.
Wir sind sehr stolz, das auf dem Foto zwei, für das Ungarndeutschtum engagierte DNG-Schüler zu sehen sind! Nur weiter so, Jungs!
Rubletzky Kárász Lilla (10.B) kiállítása a Csiliben
2022. október 20-án sok DNG-s arc bukkant fel a XX. kerületi Csili Művelődési Házban. Az összejövetel apropójául Rubletzky Kárász Lilla, 10.B osztályos tanulónk önálló művészeti kiállítása szolgált. Fantasztikus eredmény, hogy Lilla tehetsége túlmutat iskolánk kiállítási felületein és az iskola kapuin is.
Hogyan jut el valaki kezdő rajzolgatástól egy önálló kiállításig? Mi a nagy álmok megvalósításának titka?
Lilla beszámolója az alábbi linkre kattintva olvasható...
Lillának nagy szeretettel gratulálunk nemcsak a kiállításhoz, de munkájához és kitartásához is! További sikereket kívánunk!
Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
Művészeti alkotások a 2020/2021-es tanévben
Iskolánk diákjai a 2020/2021-es tanévben is - az online oktatás nehézségei ellenére - megélhették és kifejezhették kreativitásukat. A lenti képgaléria magáért beszél. Gratulálunk diákjainknak és köszönjük Dr. Szőkéné Hencz Eleonóra tanárnő munkáját!
Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
Rajzverseny és Sisi – versenyeredmények 2021
A 2020 novembere óta tartó online-lét ellenére diákjaink lelkesedéssel és sikerrel vettek részt különböző – nemzetiségi témájú – versenyeken.
A Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet tavaly a magyarországi németek ünnepeivel kapcsolatos rajzversenyt hirdetett, az elkészült rajzok legjobbjaiból állították össze 2021-re szóló naptárukat. A rajzversenyen középiskolai kategóriában Juhász Janka (9.NB) 2. és Baumann Noémi (9.NB) 3. helyezést ért el. (Felkészítő tanáruk: Latinovitsné Hadrik Adrienn)
A Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet hagyományos Sisiről elnevezett versmondó versenyét idén digitális formában rendezte meg. A versenyen a gimnazisták között Koleszár Fanni (9.NA) 1., Golej Anna (9.NA) 2. helyezést ért el.
Mindannyiuknak szívből gratulálunk!
Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
Művészeti alkotások a digitális oktatás alatt
10. osztály témakörei:
|
9. osztály témakörei:
|
Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
12. Abgedreht!-Filmfestival in der Sendung „Unser Bildschirm”
Unser Bildschirm widmete die Sendung vom 28. Mai dem Thema des 12. Jugendfilmfestivals "Abgedreht!".
Die ganze Sendung ist spannend, ab 14.30 sind einige Minuten auch dem Film unserer Schule mit dem Titel „Die schwäbischen Geisterjäger” gewidmet. Gábor Prokop (11.BD) gibt auch ein Interview im Namen der Geisterjäger.
Auf das Bild klickend ist die Sendung zu erreichen:
Herzliche Gratulation den Filmemachern aus der Klasse 11.BD unter der Leitung von Frau Fanni Örkényi!
Dull Zsófia (9.B) Siegerin des Buch – Selfie - 2019 - Wettbewerbs
Dull Zsófia (9.B) hat ihre Literaturbegeisterung und Kreativität wieder unter Beweis gestellt. Bei dem überregionalen Videowettbewerb Buch- Selfie- 2019 für Jugendliche deutscher Minderheit des Goethe- Instituts hat sie den ersten Platz in Ungarn belegt. Als Preis kann sie im Oktober 2019 nach Frankfurt am Main fahren und dort an einem internationalen Jugendworkshop teilnehmen.
Wir gratulieren herzlich zu ihrer fantastischen Leistung!
Zsófi hat in ihrem dreiminütigen Buch-Selfie für das Buch „Mein Sommer auf dem Mond” geworben. Mit einem Klick auf das Bild unten kann sich jeder Zsófis Buchempfehlung anschauen. Viel Spaß!