1. és 4. helyezés az Országos Német Nyelvű Matematika Versenyen (2022)
Február 4-én az első tanóra után az országos német nyelvű matematika versenyre indultunk, ami Budapesti Gazdasági Egyetemen került megszervezésre. A DNG-ből idén ketten jutottunk tovább Fábián Lénával (9.B). Két tanárunk is sokat segített ebben, Varsányi Éva tanárnő és Csukonyi Zsuzsanna tanárnő.
Kicsit korán érkeztünk, de néhány versenyző már a helyszínen volt. A szervező tanárok nagyon kedvesek voltak, bemutatták nekünk az egyetemet. Ezután írtuk meg a teszteket, ehhez 90 perc állt rendelkezésünkre. Ebédre finom pizzát kaptunk. Amíg az eredményre vártunk, egy szokatlan kockajátékkal játszottunk, aminek a segítségével megismerkedhettünk a többi versenyzővel.
A nap végén mindannyian nagyon fáradtak voltunk, de azt gondolom, hogy ez a nap mindannyiunk számára emlékezetes marad. Az eredményhirdetésnél kiderült, hogy első helyezett lettem az évfolyamomon, a DNG pedig a 4. helyet szerezte meg az iskolák között.
Zilling Gerda 9.B
Gerdának és Lénának szeretettel gratulálunk és további sikereket kívánunk!
Deutschsprachiger Mathewettbewerb 2020: Bertold Märcz ist Gewinner, DNG belegt den 4. Platz
Am 7. Februar 2020 wurde das Finale des deutschsprachigen Mathewettbewerbs in der budapester Wirtschaftsuniversität veranstaltet. Am Wettbewerb nahmen 51 Schüler*Innen aus 16 Schulen teil, die sich in der Vorrunde qualifiziert haben. Unsere Schule vertraten sechs Schüler*Innen: Tímea Nadj (9.B), Ágnes Kuti (9.B) , Bertold Märcz (10.B), Zoltán Aszalós (10.B), István Dobó Gergely (12.BD) und Máté Márk Kiss (12.BD).
Bertold Märcz (10.B) hat eine tolle Leistung erbracht: er hat in seinem Jahrgang den ersten Platz belegt! Mit diesem Sieg war noch ein Preis verbunden: ein Drei-Wochen-Stipendium in Deutschland im Sommer! Insgesamt hat das DNG unter den Schulen den 4. Platz erworben!
Wir gratulieren allen Teilnehmern, und wir wünschen Bertold eine gute Reise!
Német nyelvű matematikaverseny 2018 - DNG 5. hely
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Képgaléria
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
A 2017-es német nyelvű matematikaverseny eredményei
A 2017-es „matematika német nyelven” verseny második fordulójába iskolánkból az alábbi tanulók jutottak:
A második forduló időpontja: 2018. január 19.
GRATULÁLUNK ÉS TOVÁBBI SIKERES VERSENYZÉST KÍVÁNUNK!
Német nyelvű matematikaverseny 2017
2017. január 3-án iskolánk 7 tanulója német nyelvű matematika versenyen vett részt. A húsz nehéz feladat megoldására 90 perc állt rendelkezésükre, ezután két izgalmas feladatot kellett csoportokban megoldaniuk. A DNG idén is sikeresen szerepelt, az iskolák versenyében csapatunk 2. helyezést ért el. A csapat tagjai voltak: Kelemen Dávid, Kiss Máté, Szadai Barnabás, Börcs Dóra, Agócs Norbert, Dömötör-Nagy Dóra.
Egyéniben Kelemen Dávid 2., Dömötör-Nagy Dóra 3., Börcs Dóra 5. helyezést ért el.
A remek csapat- és egyéni eredményekhez szeretettel gratulálunk!
Néhányan a csapatból...
A németnyelvű matekverseny legjobbjai...
1.
|
Dömötör-Nagy Dóra
|
69 Pont
|
2.
|
Varga Norbert
|
64 Pont
|
3.
|
Börcs Dóra
|
61 Pont
|
1.
|
Perecz Laura
|
45 Pont
|
2.
|
Nagy Balázs Norbert
|
42 Pont
|
3.
|
Finszter Zsófia
|
37 Pont
|
1.
|
Schifler Anna
|
41 Pont
|
2.
|
Dörner Csenge
|
40 Pont
|
3.
|
Barabási Richárd
|
37 Pont
|
1.
|
Kaltenecker Miklós
|
68 Pont
|
2.
|
Medvenics Dorina
|
46 Pont
|
3.
|
Szűcs Angéla
|
44 Pont
|
Lezajlott iskolánk természettudományos vetélkedője (2014)
Képgaléria
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
Kisorsoltuk a természettudományos vetélkedő 2. fordulójának csapatait
A természettudományos vetélkedő első fordulójának eredményei
A március 18-i, iskolai természettudományos vetélkedő 1. fordulóján 57 tanuló vett részt. A versenyen 100 pontot lehetett elérni. Legeredményesebb feladatmegoldók:
Az évfolyamonként legjobb eredményt elért, összesen 28 diák vesz részt a március 28-i (péntek) második fordulón, melyet a Gellért-hegyen rendezünk. A 4 fős csapatokat március 24-én, hétfőn sorsolás útján állítjuk össze.
A Német Nemzetiségi Középiskolák Matematika Versenye
A Bolyai János Matematikai Társulat (BJMT) 2010-ben Kecskeméten tartotta az 50. Rátz László Vándorgyűlést. Erre jelentették meg a Cserepek a magyarországi matematikai tehetséggondozó műhelyekből című kiadványt, amely a közoktatásban jelenleg működő matematikai műhelyeknek, matematikai tehetséggondozásnak, módszertani- és szaklapoknak állított tükröt. A kiadványba bekerült az iskolánkban indított Német Nemzetiségi Középiskolák Matematika Versenyéről is egy beszámoló. Az alábbiakban a szerkesztőségnek elküldött anyag olvasható.
Középiskola | Szervező tanár | Rendezés éve |
Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron | Zsuppán Sándor | 2006 |
Friedrich Schiller Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Pilisvörösvár
|
Búza Jánosné, Várady Ferenc | 2004 2010 |
Koch Valéria Középiskola, Pécs
|
Lányi Vera | 2007 |
Leőwey Klára Gimnázium, Pécs
|
Dönszné Buvári Nóra |
2003 |
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, Baja
|
Steingart János Bohner Ildikó Sziegl Hajnalka | 2005 |
Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
Budapest
|
Nagyné Pálmay Piroska |
2002 |
Tamási Áron Gimnázium, Budapest
|
Sziegl Hajnalka Káldy Nóra
|
2010 Pilisvörösvár
|
2003-ban a Leőwey Klára Gimnázium egy vándorserleget ajánlott fel az iskolák közötti verseny győzetesének. Ez a serleg, három egymás utáni verseny megnyerését követően a Koch Valéria Középiskola tulajdonává vált. Idén ismét ez az iskola nyerte a versenyt, így az új serleget is ők őrzik egy évig.
2008-as verseny győztesei | 2010. évi versenyfűzet borítója |
Néhány, a versenyen szereplő feladat: [letöltés]
Írta: Lányi Vera & Nagyné Pálmay Piroska