Saarlouis diákcsere 2022. december 2-9.
Iskolánk 9.A és 9.B osztályának egy csoportja (John Orsolya és Kaszás Bianka tanárnők vezetésével) december első hetében a DNG legrégebbi cserepartnerénél, a Saarlouiser Gymnasium am Stadtgarten (SGS) diákjainál vendégeskedett.
Izgalomból bőven jutott mindenkinek, kezdve az előttünk álló 14 órás buszozástól az ismeretlen családokkal való találkozásig. Kis félelemmel, de annál több kíváncsisággal néztek szembe diákjaink a rájuk váró héttel, ami a családokkal töltött közös hétvégével vette kezdetét.
A hét további részében betekintést nyerhettünk egy német iskola mindennapjaiba: von Mörs igazgatónő szívélyes köszöntője után ámuldoztunk az órákon használt tableteken, majd városnézéssel folytattuk a délutánt. Három nap alatt három izgalmas város (Saarbrücken, Metz, Trier) történetével és nevezetességeivel volt alkalmunk megismerkedni.
Saarbrückenben távolból megtekintettünk a tartományi főváros parlamentjét (Landtag), a régi városháza és a Ludwigskirche épületét. Metzi útunk során még Franciaországba is eljutottunk, ahol első megállónk a Maginot-vonal egyik legnagyobb erődjébe, a hackenbergi bunkerbe vezetett. Itt átérezhettünk, milyen lehetett az élet a föld alatti bázison, még a vonaton is utazhattunk! Ezután Metzben megcsodáltuk Európa harmadik legmagasabb katedrálisát. A Mikulás természetesen a buszon is meglátogatta a gyerekeket. Szerdán visszaugrottunk az időben, hiszen Trier bővelkedett római korból származó érdekességekkel: felmentünk a Porta Nigra-ra és a helytörténeti múzeum kiállításán alkalmunk nyílt a régió teljes kultúrtörténetével megismerkedni.
Vendéglátóink gondoskodtak arról, hogy a híres németországi karácsonyi hangulatból minél többet átélhessünk: nem kevesebb, mint négy adventi vásáron jártunk, természetesen puszta kulturális célzattal.
Utolsó napunk is mozgalmasan telt: idegenvezetőnk egy séta keretében megismertetett minket Saarlouis város mozgalmas történelmével. Ezután mindenki munkával töltötte a délutánt: Huppert tanár úr moderálásával magyar és német diákok közösen hasonlították össze a négy város sajátosságait, személyes tapasztalataik alapján. Diákjaink persze Saarlouisba is becsempésztek egy kis magyarországi német szellemiséget: meglepetésként előadták az ötödik osztályosok karácsonyi ünnepségén a hagyományos DNG-s gólyatábori táncot, viharos sikert aratva. A felkérés hirtelensége és a Tracht hiányának dacára a csapat ragyogóan szerepelt.
A nap megkoronázásaként búcsúparti következett, ahol kötetlen keretek között tölthettük utolsó esténket. Péntek reggel újra felszálltunk mozgó otthonunkra, és hazafelé vettük az irányt.
Ezúton is hálásan köszönjük Josefine Kreuz-Klein tanárnő és Holger Huppert tanár úr fáradozásait és szíves vendéglátását, illetve a fogadó családok kedvességét és szeretetét.
Áprilisban találkozunk Budapesten!
Milyen újdinságokat tanultál? Mi lepett meg? Mi a legkedvesebb élményed? Érdekes diákkgondolatokért katt a képre!
A DNG-Saarlouis diákcsere Magyarország Kormányának támogatásával, az NTAB-KP-1-2022/1-000413 azonosító számú pályázati program keretében került megvalósításra. Támogatásukat köszönjük!
Képgaléria
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...