Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
Címlap Eredmények Versenyek Sport Röplabda-ünnep a DNG-ben 2018
Röplabda-ünnep a DNG-ben 2018
2018. május 17. csütörtök, 08:27
Biztosan emlékeztek még, április második felében rendeztük a Sulikupa  versenyek keretében az osztályok közötti röplabda mérkőzéseket.
Simon és Krausz tanárnő engem kért meg, hogy segítsek lebonyolítani a meccseket. Annak rendje és módja szerint a megbeszélt csütörtök délutánján meg is jelentem a tornateremben és azt hittem rosszul látok. A teremben legalább száz ember volt, játékosok, szurkolók. (Csak úgy megjegyzésképpen: iskolánk teljes tanulói létszáma alig több mint háromszáz.)
A tornára 8 csapat nevezett (7 osztály)… iskolánkat 10 osztály alkotja! Próbáltunk olyan lebonyolítási rendszert kialakítani, hogy a végzősök is végig tudják még játszani a versenyt, ezért két csoportot képeztünk, a csoportokon belül 1 játszmás körmérkőzéseket fújtunk. Végül a csoportmásodikok a 3-4 helyért, a csoport elsők az 1-2 helyezésért játszottak. A lelkesedés, a szurkolás, a hangulat várakozáson felüli, kiváló volt. A játék színvonala nem egyszer diákolimpiákon megszokott szintű volt!
Végtelenül örültünk a kollégáimmal! Elértük, amit terveztünk. Lehetőleg minél több diák szeresse meg ezt a játékot és sajátítsa el ennek a nagyon nehéz sportnak az alapjait legalább olyan szinten, hogy már a játékos és társai számára is élvezhető legyen egy mérkőzés. 
Mert igen: a röplabda a teremben is űzhető sportok közül az egyik legnehezebb. Egyszerre technikai, erő, de leginkább ész-játék. Gondold meg! Először is: itt nem ütöd, rúgod, gurítod vagy dobod a labdát- ezek a természetes mozgásunk alap elemei- hanem minden alap érintés - kosár, alkar- mesterségesen kialakított mozgás, ráadásul igen szigorú érintési szabályok mellett. Hogy erő, gyorsaság kell hozzá, az nem kérdés. De talán a legnehezebb lépés a röplabda megtanulása során, hogy az alap gyakorlatok révén elsajátított elemeket át tudd vinni a játékba, amikor látszólag kiszámíthatatlan szituációkba kerülsz. Előre tudnod kell, mit akarsz tenni a labdával, amikor még távol van tőled. Ha csak akkor döntesz, amikor már az orrod előtt van, vége a játéknak.
Kiváló, színvonalas mérkőzéseket, a RÖPLABDA IGAZI ÜNNEPÉT élvezhettük, köszönhetően a sok éves munkának. Látszott, hogy milyen sokan tanulják nálunk ezt a játékot és mennyit számít, ha valaki akár csak 5-6 edzésen megfordult már nálunk. Látszik, hogy tudja mit akar, miről szól a játék.
És hát a hagyományok…Csodajó arra gondolni, hogy Simon Krisztina tanárnő, még tagja volt annak a csapatunknak amelyik majdnem minden szombaton diákolimpián képviselte a DNG-ét. most pedig már a jelenlegi diákjainknak oktathatja ezt a csodás sportot. Az a csapat akkor budapesti ötödik lett. Sikereinknek köszönhetően ma már edzéseket a Magyar Röplabda Szövetség, hivatalos GÁLA labdáival végezhetjük.
A torna végén még vezettem két barátságos szettet a 12.BD és a 11.AC csapatának, hogy teljes legyen az ünnep. Az már csak hab a tortán, hogy májusban több edzést is fogunk vezetni Jakus Enikő tanárnővel a Kispesti Uszoda kertjében, készítjük a csapatot a Budapesti Középiskolás Strandröplabda Versenyre. smiley

Gratulálok az iskolának, minden testnevelő és edző kollégámnak és a szuper diákjainknak!

Tisztelettel: Szirmai József, röplabdaedző

HAJRÁ DNG!

 

 
    
Ma 2018. október 20., szombat Vendel és Irén napja van. Holnap Orsolya napja lesz.

A tanév végéig már csak...

Courtesy of Go Mylo Countdown

felvi

ONLINE

Oldalainkat 684 vendég böngészi