Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
Címlap Eredmények Versenyek Sport Kiváló szereplés a Fővárosi Középiskolás Strandröplabda Tornán
Kiváló szereplés a Fővárosi Középiskolás Strandröplabda Tornán
2018. szeptember 24. hétfő, 14:27
2018. szeptember 19-én és 20-án hagyományosan elindult az iskola röplabda-válogatottja a fenti versenyen. Három kategóriában neveztünk, vegyes négyes kategóriában két csapattal, vegyes párosban és tanár-diák párosban egy-egy egységgel. Mindkét vegyes csapatunk, a tizennégy induló közül, a csoportmeccsek során, bejutott a legjobb 8 csapat közé, az egyenes kieséses szakaszba. Sajnos a sorsolás szeszélyének köszönhetően a negyeddöntőben egymás ellen kellett játszaniuk. Végül is egyaránt kitűnő játékot produkálva a DNG I negyedik, a DNG II hetedik helyezést ért el az igen erős mezőnyben!
 
A csapatok tagjai voltak:
 
 
DNG I
Kuti Ágnes  9.NB
Erdei Loretta 11.AC
Mihályi Amanda 12.BD
Hetyei Réka 12.AC 
Gálóczy Balázs 12.AC
DNG II
Teszler Vendel Bendegúz 9.NB 
Erhardt Lilla 9.NB 
Soltész Nikol 9.NA
Tóth Viktória 11.BD
Reisch Petra 12.AC
 
Ezután következtek a párosok, egészen csodás eredményeket produkálva!
A tanár- diák párosunk - Jakus Enikő tanárnő és Gálóczy Balázs személyében - a hat induló között ezüstérmes lett. Majd jött az ismétlés: a vegyes páros- Erdei Loretta és Gálóczy Balázs- a tizennégy páros között- szintén az ezüstérmet szerezte meg. Emlékeztetőül megjegyzem, hogy strandröplada versenyen 2011 óta nem volt érmes helyezésünk!

Óriási gratula ennek az egészen kiváló szellemű csapatnak, külön kiemelve a 9.N-es diákokat, tavasszal folytatjuk!

Jakus Enikő és Szirmai József (edzők)

 

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 

 
    
Ma 2018. november 13., kedd Szilvia napja van. Holnap Aliz napja lesz.

A tanév végéig már csak...

Courtesy of Go Mylo Countdown

felvi

ONLINE

Oldalainkat 747 vendég böngészi