Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
Címlap Eredmények Versenyek Könyvtár Jutalomlátogatás az OSZK-ban
Jutalomlátogatás az OSZK-ban
2017. június 08. csütörtök, 08:25
Mint arról korábban már beszámoltunk, diákjaink részt vettek az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett Tisztelet Arany Jánosnak! című országos középiskolákat megszólító, háromfordulós csapatjátékon, ahol az Őszikék csapat 1. helyezést, a Vitae Fratrum csapat pedig 3. helyezést ért el. 
2017. május 31-én könyvtárunkban Kocsisné Varga Zita könyvjutalmakat adott át a résztvevőknek, akik plusz jutalomként az Országos Széchenyi Könyvtárba látogattak.

Rövid beszámoló programjukból:

Szabadnapunk elején a könyvtárban gyűltünk össze, és a jutalomkönyvek és oklevelek átadását követően együtt indultunk el a Budai Várba, azon belül is az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol egy Arany János-kiállítást tekintettünk meg. Tárlatvezetőnk mesélt Arany János életéről és munkásságáról, miközben kéziratokat és korabeli dokumentumokat nézegethettünk. A kiállítás fénypontja Arany tölgyfájának másolata volt, amit igen hangulatosnak találtunk. Végül kortárs költők Arany Jánosról írt verseit, gondolatait olvashattuk. Azt hiszem, ez a nap méltó megkoronázása volt a három hónapon át tartó versenynek, érdekes információkkal gazdagodtunk. Köszönjük Szoka Beátának, iskolánk könyvtárosának, aki mindezt lehetővé tette.
Komlódi Eszter
 
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
 
 
    
Ma 2017. december 12., kedd Gabriella napja van. Holnap Luca és Otília napja lesz.

A tanév végéig már csak...

Courtesy of Go Mylo Countdown

felvi

ONLINE

Oldalainkat 82 vendég böngészi